Sokszínű történet
A Megger még többről szól, mint gondolná!
Mi kell ahhoz, hogy világelsők legyünk kábelvizsgálatokban, diagnosztikában és hibahelykereső megoldásokban? Elsősorban szakértelemre van szükség az elektromos hálózatok minden területén: az erőművektől – a különböző hálózatokon át – egészen a fogyasztókig. Mindez folyamatos jelenlétet és az adott területek figyelemmel kísérését is jelenti, ami a Megger történetének mindig jellemzője volt és napjainkban is töretlenül folytatódik.
Cégünk hat, különálló területre osztásával egy olyan működési modellt sikerült megalkotnunk, amelynek segítségével még fokozottabban tudunk Ügyfeleink igényeire koncentrálni. Ez a felosztás lehetővé teszi ugyanis, hogy könnyen reagálni lehessen a különböző, időközben esetlegesen módosuló igényekre, a folyamatos piaci jelenlét mellett. Az idők során összegyűjtött tudással felfegyverkezve, valamint mérnökeink széleskörű tapasztalatának segítségével készülékeinket és szolgáltatásainkat Ügyfeleink igényeihez tudjuk igazítani, így mindig fényt hozunk az éjszakába. Vagyis Power on!